ovi.png
Kedves magyarok, honfitársaim, barátaim!
 
Mi magyarok jóval előrébb tervezünk, mint a többiek. Előrelátásunk okán már 2002-ben elkezdtük a védekezést az új koronavírussal szemben, ezért vagyunk ma ilyen sikeresek ellene. Azóta kampányaink szerves részét képezi az emberek egymástól való elidegenítése, ami most jó szolgálatot tesz a védekezésben.
A mi segítségünkkel a magyar emberek kellő távolságot tartanak egymástól. Sikerült elérnünk, hogy legtöbben utálják a másikat, vagy legalábbis gyanakodjanak egymásra. Ezért is jó, hogy létrehoztuk a besúgó hálózatunkat, ami feleslegessé teszi a vírussal szembeni egészségügyi tesztelések lefolytatását: a becsatornázott ügynökeink mindenkit feljelentenek, aki köhint egyet. Még a telefonjukat is ők maguk fizetik, tehát egy jó adag költségtől mentettük meg az országot, a nemzetet. Mi nem herdáljuk az ország pénzét.
Ennek megfelelően nem intézkedünk, arról úgysem tudnának az emberek. Természetesen nem intézkedünk, mert ha intézkednénk, akkor nem lennének hírek. Ezért inkább megvárjuk, hogy legyenek hírek, mert ha az már van, akkor hamarabb eljut az emberekhez, hogy mennyi jót tettünk, amikor végre tettünk valamit. Sokkal könnyebb úgy jól dönteni és cselekedni, ha már baj van. A háborút valakinek meg kell nyerni, a győztesekből pedig hősök lesznek, ez a mi módszerünk. A megelőzés az nem a mi pályánk, azzal csak ellenfeleink próbálnak kapuba találni, de ebből így nem lesz gól. Hazánk nagyjai a múltban is mindig nagyban gondolkodtak, mertek kockázatot vállalni és nyertek. Tegyünk hát mi is így! Legyünk résen!
 
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
 
Szerző: Ember szól  2020.03.29. 08:59 Szólj hozzá!

Címkék: politika kormány irónia konteo Orbán Viktor

Nem  tudtuk, hogy nem kellene. Most ott vannak és mindenféle mocsokkal árasztják el hazánkat. Hogyan védhetnénk meg magunkat tőlük? Már bent vannak, mert hagytuk. Irtózatos károkat szenvedünk!

Beengedtük őket. Beengedtük az ügyeskedőket a Parlamentbe, akik - azon túl, hogy ellopnak mindent - lejáratják a politikát is azzal, hogy érdemi teljesítmény nélkül, csak megtollasodni mennek oda. Tudom, hogy ez a magyar virtus, mondhatnám sport vagy hobbi, azt is tudom, hogy ez nagyobb dicsőséget jelent egyeseknek, mintha tényleg csináltak volna valamit. Az ő ügyeskedésük viszont nettó veszteség az országnak, tehát mindannyiunknak az, őket - és az olvasókat - is beleértve.

Elveszítjük azokat, akik tényleg az ország érdekében politizálnának. Elveszítjük az emberek érdeklődését a közös ügyekben, pedig fontos lenne, hogy gondolkodjanak és véleményt formáljanak. És nem csak elveszítjük, de el is veszejtjük azokat, akik ugyan nem tehetnek semmiről, de nem jut nekik annyi, hogy kiteljesedjenek, hogy azzá változzanak, ami akár az ország javára is szolgálna.

Beengedtük őket. Beengedtük, és most "pénzzé tesznek mindent, nekik semmi sem fáj (Karthago - Áruló)", és valóban ellopnak mindent, mert nem figyelünk rájuk. Mindent megtesznek, hogy ne is tudjunk figyelni. De ők sem figyelnek, csak a zsebükre. Ha az jól dudorodik, akkor mindegy, hogy közben a gyerekeink alól kiárusítjuk az országot.
Dicső Magyarország, dicső magyar nemzet?
Majd talán akkor, ha majd csak olyanokat engedünk a húsosfazék közelébe, akik mindenkinek egyformán adnak a közösből. Ez az ő dolguk! A mi felelősségünk, hogy kit engedünk be!

Szerző: Ember szól  2016.09.23. 23:29 Szólj hozzá!

Címkék: politika kormány parlament

avagy

Nemzeti idiotizmus

A magyar gondolkodás és nyelv egyik furcsasága, hogy képesek vagyunk bármely szónak komoly mögöttes tartalmat adni, amivel kompromitáljuk azokat. Elég csak pár jelenleg is közszájon forgó szót említeni, mint "nemzeti", "migráns", "Brüsszel", "politika", "EU", "civil", stb.
A liberalizmus is szépen betagozódott a sorba, ami azért elég fura, ha a valódi jelentését nézzük. Ugyanis a "liberalizmus" a latin "liber" szóból, ebből áttételesen a francia "liberté" és angol "liberty" szóból származik, ami szabadságot jelent, maga a kifejezés pedig szabadelvűséget. Melyik barom képes ezt negatív felhanggal mondani? Ki az, aki szerint a szabadság valami átkozott rossz dolog? Ennyire hülyék vagyunk?
Sajnos, azt kell mondanom, hogy igen. Nagyon hülyék vagyunk, kedves honfitársaim! Egyszerűen a tudatlanságunk bizonyos esetekben az egeket verdesi, és olyan magabiztosak vagyunk butaságunk birtokában, hogy azt nukleáris fegyverekkel is - de ész érvekkel biztosan - lehetetlen megingatni.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egy liberális embernek ne lehetnének hülye gondolatai, ahogy bárki másnak is, kedves nemzettudatos, konzervatív, liberális, szocialista és kommunista polgártársaim. Mert ugye, mindannyiótokra mondhatnám, hogy "neonáci" vagy "újfasiszta", "nemesi előjogokban hívő" vagy "maradi", "drogimádó" "anarchista", "marxista-leninista", "proletár". Ezek vagytok ti, ezek vagyunk mi. 

Csak azt sajnálom, hogy legtöbben olyan hülyék vagytok, hogy nem is fogjátok érteni az egész posztot...

(Kép: http://pendulum.blog.hu/2014/11/19/liberalizmus_tobb_mint_a_szabadsag_szeretete - ezt szintén érdemes lehet elolvasni)

Szerző: Ember szól  2016.08.01. 11:23 306 komment

Címkék: politika magyar idióta

Mindenki hallott már a Bánk bánról, igaz? Jelasics horvát bánról? Mostanában pedig csak Orbánról lehet hallani. Hogy mi az összefüggés? Nézzük csak, kik is a bánok?
A wikipédia remekül megfogalmazza. A "bán" egy egykori magyar méltóság.

A bánok a középkori Magyar Királyság különleges területi hatalommal felruházott tisztségviselői voltak.

Igen nagy hatalommal és uralkodói hatáskörrel felruházva, ami az uralkodói központtól való nagy távolság miatt alakult ki.
Nekem ez az egész dolog annyira ismerős mostanában. A közbeszéd tárgya többek között az, hogy a mai kormánypárt méltóságról beszél és hatalomkoncentrációt hajt végre, ahol egyetlen ember - vagy emberszerű seggfej - kezében összpontosul a hatalom. Ő a helyi kiskirály, akinek hű ispánjai a segédei, akik engedelmességgel tartoznak ezért. Neki és csak neki. Ugyanígy kapcsolódik a "középkor" fogalma is. Tekintve, hogy kormányunk a középkori feudális rendszer visszaállításán dolgozik, ahol hűbérurak és jobbágyok az akkori munka alapú társadalmának szereplői voltak, ahogy most is alakulni látszik.


Or bán, élet és halál ura. Tőle függ, hogy élsz-e avagy halsz, eszel-e, vagy éhezel, lesz-e állásod és hogy micsoda,... még azt is meg akarja neked mondani, hogy mikor finghatsz. Ha nem jókor, akkor mindenhonnan ki leszel tiltva, nem kapsz munkát, nem lesz pénzed, sem kajád, sem nőd,... nem lesz életed. Persze Or bán és az ő gyermekei a közösség pénzéből a saját lábára tudott állni. És mi még azt hisszük, hogy ez demokrácia?

Tudod, mit? Uralkodjon ez a fasz a saját pöcsén!

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1n_(m%C3%A9lt%C3%B3s%C3%A1g)

 

 

Kép: tenytar.blog.hu

Szerző: Ember szól  2016.07.06. 21:06 Szólj hozzá!

Címkék: fidesz kormány Orbán Viktor

Örömmel konstatálom, hogy rengeteg fiatal aktivista időt, energiát nem sajnálva mindent megtesz azért, hogy a korrupt politikai elit által elképzelt eseményeknek gátat szabjon. A mindennapi életben sajnos, már nem vagyunk ennyire tudatosak. Elképesztően sok aktivista dohányzik! Ebben az a fura, hogy olyan aktivistákról beszélünk, akik a természet vagy a környezet megóvásáért emelik fel a hangjukat, vagy épp az egymással szembeni szolidaritás érdekében, esetleg a Fidesz mutyijai ellen.
De kérdem én ezeket az aktivistákat, ők hol veszik a dohányt? És vajon mit támogatnak ezzel?

Kép forrása: https://www.facebook.com/ligetvedok/photos/a.1743654342579507.1073741862.1719231821688426/1743724785905796/?type=3&theater

Szerző: Ember szól  2016.06.29. 11:10 Szólj hozzá!

Címkék: aktivista

sports_kids.gif_450x235

Szerencsére megadatott a lehetőség a diákok számára, hogy önmaguk válasszanak tantárgyat, amiből érettségi vizsgát tehetnek, kötelező is választaniuk. Ez azért nagyon jó, mert végre megmutathatják, hogy miben tehetségesek - még akkor is, ha egyébként az iskola nem az adott tárgy képzésében élenjáró -, így pedig nem kell szégyenkezniük, hogy az oktatási rendszer által preferált tantárgyakból kevesebb tehetséggel gyengébb eredményt érnek el. Magyarán feljebb tornázhatják a teljes érettségi eredményüket, csak hogy a lényegnél maradjak.
A választható tárgyak között szerepel - mások mellett - a testnevelés is. Örömteli, hogy a jó mozgáskultúrát is elismeri végre a magyar oktatás. Nem véletlenül mondom, hogy kultúra, hisz ehhez is társul egy sajátos kultúrkör és tudomány.
A tapasztalat azt mutatja, hogy sok diák azért választja a testnevelést, mert azt gondolja, hogy ez a legkönnyebb tantárgy. Könnyű, hisz mindenki tud futni, dobni, ugrani, labdázni, bukfencezni, stb. És itt csalja meg őket az önismeretük, mert bizony itt már számít az is, hogy hogyan tudja mindezeket!? Az nem elég, hogy valaki tud futni, fontos az is, hogy milyen gyorsan? Tud dobni? Milyen távolságra? Ugrani? Mekkorát? Nem mindegy, hogy milyen gyorsan, milyen szépen, milyen technikával, milyen stílusban! A mozgáson látszik, ha van mögötte gyakorlás, látszik, hogy társul hozzá adottság, készség. Ha valamiben nem éri el a diák a minimális szintet, az 0 pontot ér.
Ezt a pontszámot tudás nélkül bármely tárgyból elérhetjük anélkül, hogy meg kellene mozdulnunk. Itt viszont meg kell mozdulnunk, és még mindig nem biztos, hogy amit csinálunk, az ér is valamit. Van ennek értelme? Ha hozzáadjuk, hogy még az elméleti részt is meg kell tanulni, a gyakorlati részt pedig gyakorolni, akkor már most biztos, hogy időben erre bármely tárgynál többet kell fordítani, hogy jó eredményt érjünk el. Pontosan ez a célja a választhatóságnak: aki már amúgy is rengeteg időt fordít mozgástanulásra, az mutassa meg, hogy mit tud!
Ezt valahogy nem tudják azok, akik ezt választják, de azok sem, akiknek az lenne a dolga, hogy ezt kommunikálja. Megint csak papírgyártás lett valamiből, ami nem ezt a célt szolgálta. Rossz eredményt elérni egy választott tantárgyból az nagyon ciki! Azt mutatja, hogy nem tudjuk magunkról, miben is vagyunk jók. Az önismeret hiánya nem az érettség jele.
(Tulajdonképpen hegedülni is mindenki tud, hisz csak ide-oda kell huzigálni a vonót a húrokon, nem igaz?)

(Kép: http://www.svsd410.org/domain/299)

Szerző: Ember szól  2016.06.22. 22:32 Szólj hozzá!

Címkék: oktatás érettségi

berndstorck-mti.jpg_620x412

Ez az ember tehet mindenről!
Bernd Storck egy rohadt német migráns, aki idehozta a bevándorló sleppjét is, hogy elvegyék a munkát a magyaroktól! Jól mondja a szünetben a reklám: illegális bevándorlókból nem kérünk!
És ráadásul ezek összejátszanak Brüsszellel is, hisz mi másért lenne az országuk az Európai Unió vezető országa?!?!
Mit képzelnek ezek, hogy a mi drága, jó focistáinkat nyugati hatalmak bajnokságaiba viszik játszani!? Széthajtják, kiszipolyozzák őket, alig kapnak valami fizetést érte! Igenis küldjék vissza őket hazánkba, ahol a "gyere haza, fiatal" programot az ő kedvükért újraindítják! Ne hagyjátok, hogy a szemét nyugati nagytőkések, aljas kapitalisták kizsákmányolják fiainkat! Ehhez nincs joguk!
Szóval takarítsátok el innen őket, mert nem kellenek ide! Minden, ami magyar, az sokkal jobb!
Szerző: Ember szól  2016.06.17. 00:39 Szólj hozzá!

Címkék: foci irónia migráns storck

Gyakran hangzik el Soros György neve a kormánypárti médiában és fideszes politikusok szájából, mint az ördög megtestesülése. Ez már csak azért is érdekes, mert Orbán pont Soros pénzéből tanulta meg, milyen is egy nyugati demokrácia, milyen a szabadság. Miért gyűlöli mégis oly elszántan?

Nos, nehéz erre válaszolni, de valószínűsíthető, hogy nem is gyűlöli, csak fél tőle. Mármint nem konkrétan Sorostól, hanem azoktól, akik általa megismerhetik ugyanazokat az eszméket, amelyeket ő is megismert. A szabad emberektől fél, a szabadság eszméjétől és azok követőitől, terjesztőitől, gyakorlóitól. Ezért kell most pártakaratból lebutítani az oktatást, ezért kell munkahelyek helyett közmunka, ezért kell tekintélyelvű rendszer, stb. A szabad emberrel viszont nem tud mit kezdeni, fél tőle. Tőled is félni fog, ha szabad ember leszel. Leszel?

Miért fél a szabad embertől? Mert gondolkodik, nincs hatalma fölötte, nem lehet megfélemlíteni. Hogyan leszel/lettél ilyen? Ha ezeket leírjátok, azt köszönöm!
Persze van, aki azt hiszi magáról, hogy szabad. Tényleg? Elégedett lehetsz a helyzeteddel és az ország helyzetével? Ha így van, biztos, hogy rab vagy. Rabja a külső tényezőknek (munka, propaganda, megfélemlítés, stb), de mindenek előtt a saját agyadnak. Az nem szabadság, ha szabadon dönthetsz arról, hogy ki legyen a kizsákmányolód, milyen kizsákmányolásban részesülj. Az sem szabadság, ha eldöntheted, hogy elmenekülj-e a hazádból, vagy sem. Mondj jobbat!
Akar-e a magyar szabad lenni? Orbán szerint nem, és eddig neki van igaza...
De mi lenne, ha nem Orbánt kérdezném meg erről, hanem titeket?
Akartok szabadok lenni?
Remélem, többen vagyunk, mint hiszi, és csak tovább szaporodunk...!

A fideszfigyelő egyszer már lebuktatta Orbánt, hogy nincsenek olyan rosszban, mint látszik... (2010-ben)

Szerző: Ember szól  2016.05.30. 23:52 Szólj hozzá!

Címkék: fidesz szabadság Orbán Viktor

Ezt a szót gyakran félreértjük, különösen most, amikor egyes emberek ezt a szót használják azokra az időkre, amikor ennek nevében folytatott elnyomó politikát az akkori hatalom. Ezért most csak ebben az értelemben használva a szót, teszem fel a kérdést: ki hitte volna, hogy Magyarország legnagyobb kommunistája épp Orbán Viktor lesz? Senki. És miért lett az? Mert ennek van politikai hozadéka számára.
Fordítsuk le ezt magyarra: a rendszerváltás nem jött be. Az új eszmék nem tudtak életképes formát ölteni, és ennek sok oka van. Többek között a magyarságunk és a magyar szavazópolgár. Magyarságunk azért, mert sajnos mi nem az a nép vagyunk, akik hosszú távon fenntartható, mindenki számára hasznot jelentő dolgokat csinálunk, hanem kizárólag a saját, rövid távú céljaink megvalósításán dolgozunk. Erre szoktuk azt mondani: "sütögeti a saját pecsenyéjét". Haszonleső ügyeskedők vagyunk. Orbán szerint félázsiai származékok. Így a politikus is. A szavazópolgár is. A kormánypártokra szavazók nagy része idős, a múlt rendszerben felnőtt, azt megszokó és csak azt ismerő nénik és bácsik sokasága. Nem is akarnak más rendszert, ezért szavaznak erre, és ezért ragaszkodnak hozzá és az azt képviselő kormánypártokhoz foggal és körömmel.
Orbán és sleppje ezt felismerte, és mivel ők most akarnak hasznot húzni az emberi gyarlóság eme megnyilvánulásából, ezért populista politikájukat erre alapozva rendezték át.
Annak nincs kézzel fogható haszna Orbánék számára, ha az ország fejlődik. Nem lesz tőle több pénz a zsebükben, nem lesz jobb a foci, nem lesz több házuk, földjük, és egyéb vagyontárgyuk. Így megragadta az utolsó esélyt arra, hogy a még viszonylag nagy számban élő, a régi rendszert ismerő és azt istenítő szavazók segítségével visszaállítsa az egykori proletár diktatúrát.
Ő maga is elismerte, hogy nem a diktatúra zavarja, csak az, ha mondjuk nem ő van az élén. És tényleg, végre igazat mondott. Most itt tartunk. 

 

Szerző: Ember szól  2016.05.29. 11:53 Szólj hozzá!

Címkék: politika fidesz kommunizmus Orbán Viktor

254250_orban_viktor_es_az_eu-e1411403920227.jpg_700x399

Sokan vagyunk óriási tévedésben. Rengetegen hisszük azt, hogy Orbán Viktor - Magyarország miniszterelnöke - garancia arra, hogy országunkat nem éri bántódás, hogy jó irányba haladunk. Azt gondoljuk, hogy az idegenellenes kormányintézkedések valós veszélyek elhárítását célozzák, és hogy a belpolitikai és gazdasági intézkedések a nép érdeke. Azt feltételezzük, hogy jót akar. Irtó nagyot tévedünk! Ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, akkor észrevehetjük, hogy mi indokolja ezt a kapkodó oda-vissza törvénykezést, a gyűlöletkeltő üzeneteket a népnek, és miért volt szükség az intézményrendszerek gyökeres megváltoztatására. 

 

Egyszerűen csak a gyávaság. 

 

A gyávaság általában agressziót szül és embertelen viselkedésre késztet. Márpedig vezetőnk igencsak gyáva, és ez rengeteg apróságban tetten érhető. Orbán Viktor nem mer az emberek elé állni, csak ha fizetett import és magyar bértapsolók veszik körül (március 15.). Nekik persze nagy harci hevülettel ecseteli tetteit, és a másokkal szembeni elvárásait. Nem mer politikai vitát kezdeményezni és elfogadni ellenzéki politikusokkal, mert tudja, hogy abban alul maradna. Fél megmérettetni magát és pártját egy népszavazáson, ezért inkább hőst alakítva eltörli azt az intézkedést, amit az ő jóváhagyásával hozott ő maga (vasárnapi boltzár). Nem meri vállalni a véleményét az EU találkozóin, inkább a magyar nép háta mögé bújik - csak a magyar szavazópolgároknak üzeni, hogy ezt teszi -, miközben aláír mindent, amit az orra alá tesznek. 

Ez az ember fél a menekültektől és fél saját hazája polgáraitól is, ezért veszi körül magát és a kormányát ütközőkkel, közbeékelődő kormányzati és jogi szervekkel. Ezért változtatja meg a törvényeket a saját szájíze szerint, figyelmen kívül hagyva Magyarország és az emberek érdekeit, véleményét. 

Tényleg azt hiszi valaki, hogy Orbán Viktor képes az országot megvédeni? Ez a gyáva alak, aki hátba támadja a legjobb barátját és szövetségesét is, ha más nagykutyák ezt mondják neki? Aztán sarkon fordul, miután az érdekei megint azt diktálják. A végtelenségig sorolható még, ezek csak a legutóbbiak. 

Kedves olvasó! Hiszel ennek az embernek? Hiszed, hogy jót akar neked, hogy megvédi a hazádat? Hogy jót akar, amikor akaratod ellenére hoz téged korlátozó döntéseket? Egyáltalán: mitől kell megvédeni a hazádat? Erre nekem csak 1 válaszom van: a "mi pofázunk, te szopsz" politikájától. 

Még mindig ez a gyáva szerencsétlenség az istened?  Akkor a cím rólad szól, gratulálok! 

Szerző: Ember szól  2016.04.11. 14:54 Szólj hozzá!

Címkék: politika fidesz Orbán Viktor EU

süti beállítások módosítása