avagy

Nemzeti idiotizmus

A magyar gondolkodás és nyelv egyik furcsasága, hogy képesek vagyunk bármely szónak komoly mögöttes tartalmat adni, amivel kompromitáljuk azokat. Elég csak pár jelenleg is közszájon forgó szót említeni, mint "nemzeti", "migráns", "Brüsszel", "politika", "EU", "civil", stb.
A liberalizmus is szépen betagozódott a sorba, ami azért elég fura, ha a valódi jelentését nézzük. Ugyanis a "liberalizmus" a latin "liber" szóból, ebből áttételesen a francia "liberté" és angol "liberty" szóból származik, ami szabadságot jelent, maga a kifejezés pedig szabadelvűséget. Melyik barom képes ezt negatív felhanggal mondani? Ki az, aki szerint a szabadság valami átkozott rossz dolog? Ennyire hülyék vagyunk?
Sajnos, azt kell mondanom, hogy igen. Nagyon hülyék vagyunk, kedves honfitársaim! Egyszerűen a tudatlanságunk bizonyos esetekben az egeket verdesi, és olyan magabiztosak vagyunk butaságunk birtokában, hogy azt nukleáris fegyverekkel is - de ész érvekkel biztosan - lehetetlen megingatni.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egy liberális embernek ne lehetnének hülye gondolatai, ahogy bárki másnak is, kedves nemzettudatos, konzervatív, liberális, szocialista és kommunista polgártársaim. Mert ugye, mindannyiótokra mondhatnám, hogy "neonáci" vagy "újfasiszta", "nemesi előjogokban hívő" vagy "maradi", "drogimádó" "anarchista", "marxista-leninista", "proletár". Ezek vagytok ti, ezek vagyunk mi. 

Csak azt sajnálom, hogy legtöbben olyan hülyék vagytok, hogy nem is fogjátok érteni az egész posztot...

(Kép: http://pendulum.blog.hu/2014/11/19/liberalizmus_tobb_mint_a_szabadsag_szeretete - ezt szintén érdemes lehet elolvasni)

Szerző: Ember szól  2016.08.01. 11:23 306 komment

Címkék: politika magyar idióta

A bejegyzés trackback címe:

https://emberszol.blog.hu/api/trackback/id/tr458927614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.03. 18:12:35

@Attilajukkaja:

Kevered a szocializmus szó két jelentését.

Én itt az eszmebeli jelentéséről írtam.

Attilajukkaja 2016.08.03. 18:27:11

@a BircaHang Média szerk.:
Tudom, de pont ez a kulonbseg a ket szo kozott. Az egyik nem CSAK egy ideologiat jelent.

Bobby Newmark 2016.08.03. 21:44:30

@a BircaHang Média szerk.:
"Nem szeretem az idegen forrásokat."

Hjah, hát igen. Te úgy gondolod magadról hogy te már úgyis mindent tudsz, kívülről nézve meg csak egy ostoba gyökér vagy, aki még csökönyös is, nem csak hülye.

"Az emberi és polgári jogokat szinte mindegyik mai politikai filozófia elismeri és alapvetőnek tekinti."

Na, éljen, akkor csak eljutottál odáig, amit a poszt is mond? Huh, nem volt egyszerű menet...
PONTOSAN ERRŐL van szó, hogy hogy a picsába jut eszedbe szitokszóként használni a liberalizmus szót, ha élvezed az összes kibaszott előnyét, és el sem tudsz igazán képzelni más berendezkedést már?

És pont ez az, hogy a diktatúrák ezeket a jogaidat nyirbálják meg, ezért orbitális faszság a liberális diktatúra kifejezés.

"A puha verzióban nem a rendőr jön és nem a börtön, hanem csak kirúgják az embert mindenhonnan és egzisztenciálisan ellehetetlenítik. "

Nos nem, ez baromság.
hu.wikipedia.org/wiki/Diktat%C3%BAra
NEM ezt jelenti a puha diktatúra, amit leírtál.

"Lásd, a mai amerikai cégek rettegnek a hatalmas homoklobbitól, s nem mernek olyan embert alkalmazni, aki pl. homofób. Mert ha megteszik, jöhet a bojkott. Ha egy homofób keresztény nem gazdag, vagy kénytelen befogni a száját vagy munka nélkül marad. Azaz szólásszabadsága nincs biztosítva. "

Ennek kurvára semmi köze a diktatúrához. Ez csupán csak annyi, hogy
1. mindenki eldöntheti, hogy kit akar alkalmazni
2. sokan nem szeretik a gyökér faszkalapokat

Továbbá ott is hibázik a kis elképzelt világod a valósághoz képest, hogy az USA tele van homofóbokkal, aztán pont kurvára nincsenek üldöztetve mégsem. Komplett keresztény mozgalmak épülnek arra, hogy ők utálják a buzikat, aztán mégis van munkájuk.
De mondjuk aki abból épít magának identitást, hogy mások magánéletében turkál, az amúgy minden megvetést megérdemel. Nem azért, mert kötelező megvetni, hanem azért, mert nagyon nincsen lejjebb szaremberségben.

pamut 2016.08.04. 00:53:27

@a BircaHang Média szerk.:
hehehe., olyan vicces hogy miután szétcáfoltam a hazugságaid, ugyanúgy fújod tovább :)) te mindig, megbízhatóan ilyen barom vagy :)

pamut 2016.08.04. 00:58:24

@a BircaHang Média szerk.:
azt a hosszú kommentet nem neked írtam, szóval reagálnod sem kellett volna rá, de ha már reagálsz akkor legalább valami olyat írtál volna hozzá, ami kapcsolódik. de nem bazdmeg te az együgyű monomániádat sulykolod, mert két sornál hosszabb gondolatokat fel sem bírsz fogni nem hogy reagálni rá, és kínodban a világ össze kérdésre ugyanazt válaszolod.

hány óra van?
- fúj ballib.
mennyi 2+2?
- fúj ballib.

ennyi vagy bazmdeg, ennyi. egy degenerált. de mi a kibaszott szarért nem szeded a gyógyszereid? nem igaz hogy az autizmusodra nincs valami szar, vagy ott bulgáriában ahol elbaszod az életed, meg a családod terhére is vagy, ott nem lehet kapni gyógyszert? írd meg mi kell azt elküldöm én neked, mert már nézni sem bírom bazdmeg azt a látványos szellemi leépülést aminek nap mint bizonyságát adod.

csakférfi 2016.08.04. 05:33:32

@pamut: Bámulatra méltó ahogyan emberek lerágott szócsontokon és elveken mennyit agyalnak. Erről mindig Rejtő Csontbrigád c. kónyve jut eszembe. "Ez jó szó-s csámcsognak rajta hisz hónapok óta egyedül bolyonganak a sivatagban. :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 05:42:31

@Bobby Newmark:

Minden eszmének van negatív és pozitív oldala is, a liberalizmusnak is.

S minden eszme változik.

A liberalizmustól sosem volt idegen a diktatúra, ma pedig végképp nem az.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 05:44:52

@Bobby Newmark:

"1. mindenki eldöntheti, hogy kit akar alkalmazni"

Így igaz, de ez viszont éppen a liberálisok szerint helytelen, lásd diszkrimináció tilalma. AMi azt jelenti: ők diszkriminálhatnak, més nem.

"2. sokan nem szeretik a gyökér faszkalapokat"

Mit szólnál, ha valaki ezt az érvet liberálisok ellen használná?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 05:48:28

@pamut:

Ez éppen rátok jellemző: mindenki fasiszta, antiszemita, terrorista, lefizetett ember, stb. aki mást mond, mint ti.

Ócska szöveg a 90-es évek elejéről, mér csak mindenki röhög ezen. Lejárt az időtök, népnyúzók!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 05:57:34

@pamut:

"ennyi vagy bazmdeg, ennyi. egy degenerált. de mi a kibaszott szarért nem szeded a gyógyszereid? nem igaz hogy az autizmusodra nincs valami szar, vagy ott bulgáriában ahol elbaszod az életed, meg a családod terhére is vagy, ott nem lehet kapni gyógyszert? írd meg mi kell azt elküldöm én neked, mert már nézni sem bírom bazdmeg azt a látványos szellemi leépülést aminek nap mint bizonyságát adod."

Nyugodj le, menj el maszturbálni egy 800-fős balliba tüntire, vagy kötözd magadat egy drogoshoz a Ligetben. Meglátod, lenyugszol pár napra. Fog kellene az energia, a népszavazáson ismét óriásit fogtok bukni.

Ember szól 2016.08.04. 08:47:31

Az volt a kérésem, hogy ne egymást cseszegessétek, de elég nehezen megy. Próbáljátok meg mégis, jó? Thx!

Ember szól 2016.08.04. 09:14:06

Annál is inkább, mert birkahang tényleg egy birka hagja - még az is lehet, hogy fizetett trollnok, rögzült prekoncepciókkal, és furcsa asszociációkkal, amivel a végtelenségig tudja folytatni a "lényegre törő" társalgást (egy pszichológus remek anyaga lehet:) ) -, tehát tényekkel megingathatatlan, az nem érdekli.

@a BircaHang Média szerk.: ne vedd zokon, de butaságokat beszélsz. Az "anti" szó nem valami ellen lévőt jelent, hanem valaminek az ellentétét jelenti szókapcsolatoknál. Ettől még nem rakjuk össze minden szóval, mert azzal csak a butaságunkat hangoztatjuk. Pl. nincs antimagas, vagy jó példa az antifitnesz, és még sorolhatnánk. Az általad alkotott szavak sem léteznek.
Továbbá - ha ezt tenném, bár most nem ez a helyzet, és ezt csak tárgyi tudás hiányában nem sikerült felmérned - engedd már meg nekem, hogy a saját blogomon akkor halandzsázzak, amikor akarok, ne utasítgass, hogy mit tegyek és mit nem, mint egy hülye, pártállami rendőr! TY! :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 09:50:26

@Ember szól:

Politikai nézetek esetében van anti, ne tagadd le a tényeket. Ha nem tetszik az anti-, mondd azt: -ellenes.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 09:51:23

@Ember szól:

A birkahang név a ballibek parodizálása, ugyanis szerintük a nép birka, ha nem rájuk szavaz.

Attilajukkaja 2016.08.04. 10:51:13

@a BircaHang Média szerk.:
igen! A birkak a bekemenetes nyaj. Akik mindent elviselnek es csak beeeegetnek. Nem a szavazasrol van szo, hanem a szuk latokorrol es a szolgalelkusegrol.

Ember szól 2016.08.04. 10:55:56

:DDD ... és nem hagyja abba! :DDD

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 10:59:32

@Attilajukkaja:

Minden pártnak van keménymag tábora. De nem ők teszik ki a szavazók nagy többségét.

Attilajukkaja 2016.08.04. 11:17:58

@a BircaHang Média szerk.:
Na jo, kicsit rosszmaju voltam. Bocsi.
A lenyeg, hogy van egy elegge nagy szavazotabora a Fidesznek, amely megragadt a kozepkorban. Akiket bargyu szlogenekkel el lehet csabitani, mint ezek a mostani, sokszor hatasvadasz plakatok.
Az emberekben van egy rossz erzes, egy sertodottseg, amit maguk sem tudnak megfogalmazni. Csak azt tudjak/hiszik, hogy nekik ennel tobb jarna. Ezeket a frusztraciokat lovagolja meg Orban, de nem ugy, hogy valodi segitseget nyujtana, hanem hangoskodassal es pavatanccal. Raadasul egyik naprol a masikra hazudtolja meg onmagat. Ez a nagy baj ezzel a kis emberrel (a szo valodi es atvitt ertelmeben is). De meg erre is legyintenek, ha valodi kiutat latnek a politikajaban. De mit latok? Hogy folytatja Kadar, Antall, Gyurcsany hagyomanyait, csak egy fokkal magasabb, szemtelenebb szintet. Es aki valaha is ra szavazott, de most nem emel szot ez ellen, az igenis egy bologato BIRKA.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 11:33:32

@Attilajukkaja:

A Fidesz szavazótáborának 90 %-a egyszerű pártonkívüli, aki a Fideszre csak azért szavaz, mert a Fideszt látja a legkisebbik rossznak.

A 10 %-nyi fanatikussal a Fidesz éppencsak bekerülne a parlamentbe, s kb. LMP méretű párt lenne.

Ennyi az egész.

A magyar kisember egyik pártot se kedveli, de mindig a kisebbik rosszra szavaz.

pamut 2016.08.04. 12:59:04

@a BircaHang Média szerk.:
tény hogy cáfoltalak te szerencsétlen :D

pamut 2016.08.04. 13:00:17

@a BircaHang Média szerk.:
:DDDDDD épp most csináltál monomániás fidesztálib idiótát magadból, ott van, TÉNY el lehet olvasni, de bazdmeg még ezt se fogod fel :DDDD

pamut 2016.08.04. 13:01:29

@a BircaHang Média szerk.:

oké, a dokid milyen gyógyszert írt fel? szeded rendesen? mi a faszért szabotálod saját magad gyógyítását, ha már önmagadat leszarod legalább a feleséged terhére ne lennél!

Attilajukkaja 2016.08.04. 13:28:19

@a BircaHang Média szerk.:
"a Fideszre csak azért szavaz, mert a Fideszt látja a legkisebbik rossznak"
Na latod, ez a legnagyobb butasag. Ha annyi rosszat latnek egy parttol, mint amit a Fidesz produkal, es nem tudnek naluk jobbat, akkor inkabb nem szavaznek. Tobb ertelmes, volt Fidesz szavazo ismerosom mar 2014-ben is ezt tette.

Bobby Newmark 2016.08.04. 14:29:22

@a BircaHang Média szerk.: Mehehe, hát ez pont idevág:

index.hu/tudomany/2016/08/04/az_okos_emberek_is_eloiteletesek_de_hulyenek_lenni_meg_mindig_rosszabb/

"Akiknek alacsonyabb szintűek a kognitív készségei, azok többnyire a nem hagyományos értékeket vagy liberális eszméket hirdető csoportokkal szemben előítéletesek"

Na ugye, én is ezzel kezdtem itt a beszélgetést, hogy te egy idióta vagy.

"A kutatók azt is megfigyelték, hogy akiknek alacsony szintűek a kognitív készségei, azok hajlamosabbak az esszencializálásra – vagyis olyan képzeletbeli csoportok és kategóriák létrehozására, amik a valóságban nem is léteznek."

Hmm, mint pl az antiszocialista? :D

Bazmeg, ennek a tanulmánynak a hülyékkel foglalkozó részét rólad írták!
Itt röhögök magamban tíz perce, hogy ez a cikk mennyire telitalálat erre a kommentfolyamra... :D

Bobby Newmark 2016.08.04. 14:32:34

@Ember szól: Majdnem biztos vagyok benne, hogy fizetett pártpropagandista. MINDEN politikai témájú cikknél ott rohad napokig, MINDENRE válaszol. Ezt nem lehet munka mellett csinálni.
Vagy társadalmon élősködő szar, megélhetési segélyezett, vagy ezért fizetik, és akkor megint csak a társadalmon élősködő szar.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 14:34:21

@Bobby Newmark:

De lehet. Internetes munkám van, eleve fent kell lennem a neten.

Attilajukkaja 2016.08.04. 14:43:42

@a BircaHang Média szerk.:
Fent lenni a neten vagy egesz nap csak kommentelgetni, az ket kulon dolog.

Bobby Newmark 2016.08.04. 14:48:53

@a BircaHang Média szerk.: Ja, én is ezt mondtam: fizet a Fidesz, hogy nyomassad a baromságaikat, ész és gerinc nélkül.

Vagy lehet, hogy Putyin, de az már részletkérdés, mert ugyanaz a végeredmény.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.04. 15:33:11

@Bobby Newmark:

Sztálin fizet. Ugyanis nem halt meg, csak visszavonult.

Attilajukkaja 2016.08.04. 15:36:46

@a BircaHang Média szerk.:
Ne viccelj! Minden nap 4-5 poszton kommentelgetsz megallas nelkul.

Ember szól 2016.08.04. 23:24:46

@Bobby Newmark: jó cikk, elég hasonlók a tapasztalataim, pedig nem is végeztem tudományos munkát. :)

Pamutnak is mondom: nyugi! Nem érdemes...

vavhab 2016.08.04. 23:31:50

@Attilajukkaja: Szerintem teljesen nyilvanvalo hogy fizetett bertroll. Napi szinten rengeteg blogot trollkodik szanaszet iszonyatos baromsagokkal. :D
Ezert nem szabad leallni vele vitatkozni.
Gondokodtam mar rajta, lehetseges-e hogy szellemi fogyatekos, de valoszinuleg nem, ahhoz tul osszeszedett az a baromsaghalmaz amit ont magabol.

Attilajukkaja 2016.08.05. 09:01:49

@vavhab:
"Ezert nem szabad leallni vele vitatkozni."
En is ezt vallom,...de neha megis beadom a derekamat. :o)

pamut 2016.08.05. 15:12:52

@a BircaHang Média szerk.:
mindenkit tudja hogy fidesztálib vagy, a maffia legnagyobb és leggátlástalanabb híve. persze te letagadsz mindent, de attól még a tény az tény marad.

pamut 2016.08.05. 23:24:54

@a BircaHang Média szerk.:
abban maradtunk hogy egy hazug fideszes vagy.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.06. 06:09:57

@pamut:

Te is tudod, se hazug, se fideszes nem vagyok.

Ballib betegség: mindenki fideszes, aki nem ért egyet a ballibaizmussal. S mindenki hazug, aki antiliberális.

Ember szól 2016.08.06. 10:53:00

@a BircaHang Média szerk.: sem szabadelvű. Bár önmagaddal szemben elég megengedő vagy, gondolok itt arra, hogy nem nagyon érdekel téged, hogy mit jelentenek azok a kifejezések, amiket rosszul használsz. Egyszerűen fgyelmen kívül hagyod a valódi értelmüket, saját értelmezést adsz nekik. És mivel ezek összecsengenek a kormánypárt értelmezéseivel, nemigen győzöl meg vele senkit, hogy ne lehetnél fideszes.
Amúgy miért zavar téged, ha valaki szabadelvű?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.06. 16:05:10

@Ember szól:

Melyik kifejezést használom rosszul:

Mi a "fideszes" definíciója? Csak hogy tudjam, az vagyok-e.

pamut 2016.08.06. 22:41:53

@a BircaHang Média szerk.:

hahahaha :DD évek óta reggeltől estig a fidesz seggét nyalod, de "nem vagy fideszes" :DDD

Ember szól 2016.08.06. 23:24:21

@a BircaHang Média szerk.: szerintem olvass vissza, ehhez már kaptál muníciót, ezzel már nem fárasztom magam újra. Viszont ne csak kérdezz, válaszolj is!

Attilajukkaja 2016.08.06. 23:56:57

@pamut:
Lehet, hogy tenyleg nem fideszes. Jobbikos.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.07. 07:23:43

@pamut:

A "fideszes" szó ballibául = aki más mond, mint a ballib agytröszt.

Szinonímái: fasiszta, náci, antiszemita, elmaradott ember, bunkó , mucsai, szélsőséges, populista.

pamut 2016.08.07. 09:11:30

@a BircaHang Média szerk.:
az hogy válaszul ballibázol, és persze nem csak most hanem mindig mindenhol, az is a vegytiszta fideszességed abszolút bizonyítéka te szerencsétlen, de még ezt se fogod fel :DDDD
ennyit tudtuk fideszesek ballibázni meg migránsozni meg gyurcsányozni mindig mindenkit.... agyhalottak.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.07. 09:17:26

@pamut:

Csak neked szabad a másikat különböző jelzőkkel ellátni? Nos, tévedsz, bérkommentelőkém...

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.07. 09:18:02

@pamut:

Arról nem is beszélve, hogy a balliberális szót a korai SZDSZ találta ki...

pamut 2016.08.07. 09:51:13

@a BircaHang Média szerk.:

Hű, most aztán jól megcáfoltad az elmúlt sok év összes, sokezer fidesz-szopó kommentedet :)

ja, nem is.....

Ember szól 2016.08.07. 10:03:40

@a BircaHang Média szerk.: mit cáfoltál? Cáfoltad, hogy melyik szót használod rosszul? Cáfoltad ezt a kérdést: "miért zavar téged, ha valaki szabadelvű?"
Már azzal, hogy pont nekem ezzel az ide nem illő válasszal próbálod kiszúrni a szemem, rosszul használod a kifejezéseket (nyelvtanilag). Hogy 3 hsz-t nem tudtál visszaolvasni - nagyjából fél perc se -, hogy pontosan tudj válaszolni, az kissé árulkodó. Ha nem érted a kérdést, nem érted, amit a kommentelők írnak, akkor szólj!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.07. 10:07:43

@Ember szól:

Engem nem zavar, ha valaki liberális. Az se, ha fasiszta, szocialista, kommunista, stb.

Miért zavarna?

Amivel nem értek egyet, az nem zavar. Miért zavarna?

Más kérdésed van?

Attilajukkaja 2016.08.08. 12:50:29

@a BircaHang Média szerk.:
"Amivel nem értek egyet, az nem zavar. Miért zavarna?"
Hm. Miert is? Talan mert pl. ki akarja irtani a csaladodat?

"Nem vagyok párthívő 1993 óta."
Nem kell parttagsag ahhoz, hogy hivo legyel. Amugy csak tippeltem a Jobbikra, de lehet, hogy a KDNP all kozel a szivedez. Biztosan szavaztal valakire.

pamut 2016.08.09. 08:25:42

@a BircaHang Média szerk.: valóban nem kérdeztem, kimondtam azt amit mindenki tud aki a blogokat olvassa, hogy bokáig vagy orbán seggében.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 08:39:58

@pamut:

Az "Orbán seggében van" kifejezés ballibául = "nem ért egyet a ballib agytröszt minden szavával".

pamut 2016.08.09. 08:51:57

@a BircaHang Média szerk.:

vérfideszes gondolkodás védjegyez és bizonyítéka: ballibázás mindig, mindenhol.

annyira vicces hogy hogy fideszribanc vagy évek óta, de amikor ezt a szemedbe mondják akkor persze eljátszod az ártatlan kis szűzlányt :D

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 08:53:16

@pamut:

Minek nevezzük a ballibeket? Nem a "ballib" szó a legjobb?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 08:54:07

@pamut:

Ha elmondanád, mit jelent számodra fideszesnek lenni, meg tudnám mondani én is, az vagyok-e...

Ugyanis mindenki mást ért alatta.

pamut 2016.08.09. 09:05:51

@a BircaHang Média szerk.:

hahahahaha! fel se fogtad amit írtam neked! :DDD bebuktatod magad és még ezt se érted! :D

Attilajukkaja 2016.08.09. 12:40:15

@a BircaHang Média szerk.:
"Ki?"
Hat az a szemet balliberalis migrancssimogato, aki azon faradozik, hogy mine tobb terrorista telepuljon be kis hazadba.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 15:32:53

@Attilajukkaja:

A migránssimogatók mára alaposan lejáratták magukat, azaz ma már ők csak vonyítanak, de azt is egyre halkabban, azaz nincs miért tartani tőlük.

pamut 2016.08.10. 09:52:42

@a BircaHang Média szerk.: éééés ismét bebizonyítottad hogy csak fideszes nyelven vagy képes gondolkodni és beszélni :)))))

kb. olyan vagy mint egy tóban úszkáló kiskacsa aki erősködik hogy ő nem is kacsa :DDD

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 10:36:30

@pamut:

Ne halandzsázz, hanem tegyél fel értelmes kérdést.

Attilajukkaja 2016.08.10. 10:38:55

@a BircaHang Média szerk.:
"A migránssimogatók mára alaposan lejáratták magukat"
A te szemedben biztosan. De aki valodi kereszteny es joerzesu ember, az nem mondana ilyet azokrol a segito honfitarsairol, akik mindent megtettek, hogy emberibbe tegye a menekultek sorsat Magyarorszagon. Akar a Keletiben, akar most a hatarvideken.
Itt mutatkozik meg mekkora egy nagy alkereszteny is vagy te!

@pamut:
"csak fideszes nyelven vagy képes gondolkodni és beszélni"
Sajnos teljesen egyetertek! :o(

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 10:42:44

@Attilajukkaja:

Mi köze a keresztény elveknek a migrációhoz? Annyi, mint a kávéfőzés módszertanához. Azaz nulla.

Kb. mintha azt mondanád, aki zaccos kávét iszik, az nem igazi keresztény.

Álkeresztény nem vagyok.

Attilajukkaja 2016.08.10. 13:41:23

@a BircaHang Média szerk.:
"mintha azt mondanád, aki zaccos kávét iszik, az nem igazi keresztény"
Ha szamodra az egyutterzes, a segitsegnyujtas, az emberiesseg, a szolidaritas a kavezacchoz hasonlatos, akkor fogalmad sincs a keresztenyi alapelvekrol. Raadasul a papat sem tiszteled, pedig peldat vehetnel rola.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 13:46:30

@Attilajukkaja:

Szoidaritás - szép dolog, de nem lehet öngyilkosság. Az ellenséggel szolidaritást vállalni lehet, emberileg, de segíteni azt nem ajánlatos.

Segítséget annak kell nyújtani, aki rászorul. Aki migrálni akar magas szociális juttatásokért, az nem szorul segítségre.

A római pápa eretnek, miért kellene tisztelni? Példát venni igaz keresztényekről sozkás, nem Krisztus ellenségeiről.

Attilajukkaja 2016.08.10. 15:18:55

@a BircaHang Média szerk.:
" Az ellenséggel szolidaritást vállalni lehet, emberileg, de segíteni azt nem ajánlatos."
Na itt jon le a Fidesz plakatjainak az eredmenye: te a menekulteket eleve ellensegnek tartod.Ugy bepuszilod ezt a buta dumat, hogy a fal adja a masikat!

"A római pápa eretnek"
Ezt majd eppen te mondod meg a nagyvilagnak? Szerintem itt alljunk is le ezzel, mert kezdesz sulyos, a fideszes fanokra jellemzo tuneteket produkalni a nagykepusegeddel.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 15:35:47

@Attilajukkaja:

Az iszlamiszmus ellenség, főleg annak agresszív változata. Nem akarjunk országainkat muzulmán barlangokká változtatni. Pont.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 15:37:34

@Attilajukkaja:

A katolikus hívők nagy része erős fenntartásokkal követi a jelenlegi római pápa ténykedését. Kevesen merik csak eretneknek nevezni, ez tény.

Ha megfigyeled, Ferencke leginkább az ateisták között nagyon népszerű.

Attilajukkaja 2016.08.10. 15:51:26

@a BircaHang Média szerk.:
Tiszteletlen vagy. Nem csak a Papaval, hanem a melegekkel, a menekultekkel es minden olyan emberrel szemben, aki nem fer be a te kis jol korulhatarolt szuklatokoru vilagodba. De ha csak ennyi lenne. Te viszont iszonyu energiakat es idot olsz abba, hogy pocskondiazd es gyuloletet keltsel mindezek ellen. Na innen tudom, hogy barmit is predikalsz, nem vagy igazi kereszteny! Amen!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 16:10:01

@Attilajukkaja:

A bűn és a hazugság ellen fellépni - ez minden keresztény erkölcsi kötelessége. A példánk nem Jézus, s nem Ferencke féle percemberkék.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 16:10:41

@Attilajukkaja:

pontosítás:

A bűn és a hazugság ellen fellépni - ez minden keresztény erkölcsi kötelessége. A példánk Jézus, s nem a Ferencke féle percemberkék.

Attilajukkaja 2016.08.10. 16:18:31

@a BircaHang Média szerk.:
"A bűn és a hazugság ellen fellépni - ez minden keresztény erkölcsi kötelessége"
Magad alatt vagod a fat azzal, hogy TE nagyon is partolod kormanyunk es partunk buneit es hazugsagait.

Amugy meg nagy tevedes, hogy az "iszlamiszmus ellenség". Ez a te maganvelemenyed, ami nem egyezik a kereszteny egyhaz allaspontjaval. Ugyhogy nekem ebbol ennyi, mert nem lehet teged komolyan venni. Na csa!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 16:58:45

@Attilajukkaja:

Kevered az erkölcsi bűnöket és hazugságokat, a politikaikkal.

Csúsztatsz.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.10. 17:57:31

@Attilajukkaja:

Mindig rémisztőek az állapotok illegális táborokban, ez van. Majd megunják az iszlamisták által odavezényeltek és hazamennek, ez a megoldás.

pamut 2016.08.11. 09:38:53

@a BircaHang Média szerk.:

látom terelni akarsz arról a tényről hogy még akkor sem bírsz, még egy pillanatra sem úgy tenni mint egy 1000%-os vérfideszes, amikor éppen emiatt röhögnek rajtad :)

Ember szól 2016.08.11. 13:46:36

@a BircaHang Média szerk.: nem hiszem, hogy bárki is kérdéseket akarna neked feltenni... senki nem akarja, hogy válaszolj, csak nem bírod abbahagyni. :D Amúgy a "ballib" szó sem létezik. Van bal és van lib. Együtt annyi értelme van, mint a jobblib-nek vagy libjobb-nak.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.11. 14:19:56

@Ember szól:

A magyar politikában van ballib. Lényege: posztkomcsik magukat balosoknak hazudva ultraliberális politikát folytatnak.

A politológiában valóban a liberális és a bal egymás ellentéte, bár létezik baloldali liberalizmus is, szociálliberalizmus néven, mely igyekszik egyeztetni a liberális és a szocdem nézeteket.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.11. 14:20:35

@Ember szól:

"jobblib"

Mivel a liberalizmus eleve jobbos eszme, nincs szükség a jobblib szóra.

pamut 2016.08.13. 11:08:20

@a BircaHang Média szerk.:

milyen "ő"? :D

már arra is képtelen vagy hogy legalább az értelmes válasz látszatra ügyelj te kis orbánista? :D

Ember szól 2016.08.14. 10:42:36

@a BircaHang Média szerk.:
erről már kiderült, hogy ez csak a te fejedben van. Azt azért belátod, hogy ami a fejedben van, az nem feltétlenül kell, hogy azonos legyen a valósággal?

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.08.14. 13:11:02

@Ember szól:

A balnak és jobbnak van jelentése, kit érdekel, hogy a ballibák nem értenek egyet a szavak jelentésével?

pamut 2016.08.14. 18:34:54

@a BircaHang Média szerk.:
1. Te értelmesen beszélni semmilyen körülmények között nem vagy képes.
2. Nem csak kérdésre lehet értelmesen válaszolni, hanem egy állításra is, ha azt pl. vitatod, netán egyenesen cáfolni óhajtod, vagy akár ha egyetértesz vele de még tovább is gondolnád.
3. Engem egy csöppet sem érdekel hogy mit hazudgálsz össze, nincs hozzád kérdésem, a közismert és nyilvánvaló tényt mondtam ki, amit minden nap bizonyítasz: egy elvakult fidesztálib vagy.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.14. 18:52:50

@pamut:

Maradjunk annyiban, hogy fizetett béridióta vagy.

pamut 2016.08.14. 20:00:01

@a BircaHang Média szerk.:
Alapból szánalmasak a kommentjeid, azok meg főleg amikor kínodban ilyen dedós személyeskedésekkel jössz, de amikor még katatón hülyegyerek módjára ismételgeted is ezeket, akkor azok aztán végképp szánalmasak... Már rég abban maradtunk hogy te egy totálisan elvtelen és gátlástalan vérfideszes vagy, amit minden egyes kommented újra és újra bizonyít.

Ember szól 2016.08.15. 00:57:57

Birka: a nem létező szavak jelentésével miért kellene egyetérteni? :D
Birka és pamut: Mások címkézése nem tekinthető érdemi hozzászólásnak, tegyétek meg, hogy befejezitek! Köszönöm!

Ember szól 2016.08.19. 09:52:50

Ez alapján remélhetőleg mindenki el tudja dönteni, hogy ki trollkodott:
hu.wikipedia.org/wiki/Troll_(internet)
süti beállítások módosítása