Ezt a szót gyakran félreértjük, különösen most, amikor egyes emberek ezt a szót használják azokra az időkre, amikor ennek nevében folytatott elnyomó politikát az akkori hatalom. Ezért most csak ebben az értelemben használva a szót, teszem fel a kérdést: ki hitte volna, hogy Magyarország legnagyobb kommunistája épp Orbán Viktor lesz? Senki. És miért lett az? Mert ennek van politikai hozadéka számára.
Fordítsuk le ezt magyarra: a rendszerváltás nem jött be. Az új eszmék nem tudtak életképes formát ölteni, és ennek sok oka van. Többek között a magyarságunk és a magyar szavazópolgár. Magyarságunk azért, mert sajnos mi nem az a nép vagyunk, akik hosszú távon fenntartható, mindenki számára hasznot jelentő dolgokat csinálunk, hanem kizárólag a saját, rövid távú céljaink megvalósításán dolgozunk. Erre szoktuk azt mondani: "sütögeti a saját pecsenyéjét". Haszonleső ügyeskedők vagyunk. Orbán szerint félázsiai származékok. Így a politikus is. A szavazópolgár is. A kormánypártokra szavazók nagy része idős, a múlt rendszerben felnőtt, azt megszokó és csak azt ismerő nénik és bácsik sokasága. Nem is akarnak más rendszert, ezért szavaznak erre, és ezért ragaszkodnak hozzá és az azt képviselő kormánypártokhoz foggal és körömmel.
Orbán és sleppje ezt felismerte, és mivel ők most akarnak hasznot húzni az emberi gyarlóság eme megnyilvánulásából, ezért populista politikájukat erre alapozva rendezték át.
Annak nincs kézzel fogható haszna Orbánék számára, ha az ország fejlődik. Nem lesz tőle több pénz a zsebükben, nem lesz jobb a foci, nem lesz több házuk, földjük, és egyéb vagyontárgyuk. Így megragadta az utolsó esélyt arra, hogy a még viszonylag nagy számban élő, a régi rendszert ismerő és azt istenítő szavazók segítségével visszaállítsa az egykori proletár diktatúrát.
Ő maga is elismerte, hogy nem a diktatúra zavarja, csak az, ha mondjuk nem ő van az élén. És tényleg, végre igazat mondott. Most itt tartunk.